Ahogy azt várni lehetett, az otthon töltött idő csak úgy elrepült.Itt is voltam, ott is voltam, aztán egyszer csak január 4-e péntek lett és tudtam, hogy indulni kell vissza.Kicsit egy csomóban volt a gyomrom... egyrészt az utazás miatt, tudtam, hogy vissza fele nehezebb lesz kibírni az utat, másrészt, gondoltam, hogy az itteni életbe is nehéz lesz vissza rázódni.Ekkor még nem tudtam mik fognak rám várni az utazás alatt :D Az egész család felkísért a busz pályaudvarra, mondjuk a Júliának pont vizsgája volt, úgyhogy neki hamarabb ki kellett szállnia.A busznál sikeresen be check-oltam, itt meg kell jegyeznem, hogy sokkal jobb rendszer van az itthoni pályaudvaron, mint a londonin.Aztán betették a csomagokat és lassan indultunk.Szokás szerint mindenki sírt :D na jó Apa nem :), fura volt így ki mondani, hogy hát akkor majd tavasszal találkozunk, mindenkiben benne volt az az érzés, hogy na az sem most lesz.Aztán hosszas integetés után, megint útnak indultam.
A hátsó ötös ülésen kaptam helyet, ott ült még 3 Magyar fiú, akiktől megtudtam, hogy ők Skóciában laknak, na az még szép túra lehet, nem elég a 27 órás busz út Londonig, ott még váltaniuk kell egy másik buszra, ami újabb 8 óra.Aztán az első akadályok Győrnél adódtak, mivelhogy eggyel több utas szállt fel mint amennyi hely még volt a buszon, nyilván az ilyen buszokon állni nem lelehet.Mint utólag kiderült, nem tudni kinek a hibájából, de az előző busz nem vette fel ezeket az utasokat, pedig neki kellett volna.Ugyan nem szabadott volna, de elindultunk, szegény fiú meg ácsoroghatott egy darabig.Majd egy félre eső kis buszmegállóban átszálltak a jó buszukra.Közben újdonsült barátnőm is megérkezett, de kiderült, hogy neki Bécsben át kell szállnia egy másik buszra, mivel Győr-Bécs nem egy nagy távolság, így hamar el kellett búcsúzkodnunk.A buszom délután indult, szóval ilyenkorra már jött az esti utazás, ami ugye a legnehezebb, most sem volt másként.Talán most egy picivel többet tudtam aludni, de nagyon szenvedős volt az egész.Főleg azért is mert a buszban egyszer pokoli meleg volt, egyszer pedig meg lehetett fagyni.Mindig mentek előre panaszkodni az emberek,amikor már nem bírták, de valahogy nem tudták belőni a hőmérsékletet.
Másnap délelőtt körül megálltunk egy olyan parkolóban 20 percet pihenni, ahol se Wc, se bolt, semmi nem volt.Eleve mai napig nem értem, hogy miért kellett ilyen helyen megállni.Aztán a 20 percből fél óra lett és nem tudtuk, hogy mi történik.Mint végül kiderült, ebben a parkolóban állt 2 control feliratú autó, és persze a mi buszunkat is ellenőrizték, és az egyik buszsofőrnek nem volt meg a pihenő kártyája.Közölték velük, hogy akkor 1500 euro bírság és addig egy tapottat sem megyünk arrébb,amíg ki nem fizetik.Amikor már több, mint egy órája várakoztunk elkezdődött a poénkodás az utasok között, hogy na akkor dobjuk össze ezt a "kis" összeget.Várni kellett főnökség telefonjára, átutalásra, ellenőrzésre stb. Végül laza 2 és fél óra után sikerült tovább indulnunk.
Megjártuk Brüsszelt és Gentet, majd egy kis utazás után, megint kezdett valami furcsa lenni.Már negyed órája ácsorogtunk egy dugó szerű valamiban, az autó pályán, amikor a sofőr bemondta, hogy sajnálatos módon ez a csalagút bejárata és több kilométeres sor áll előtte, szóval nagyjából egy 2-3 órás várakozásra lehet számítani.Na akkor már mindenki nagyon ki volt.Nem voltunk már messze a céltól és mégsem tudtunk tovább indulni.Én még szerencsésnek mondhattam magam, mert én "csak" Londonig mentem, de a körülöttem ülők szinte mindenkinek volt jegye valamilyen csatlakozó buszra, amit kezdtek lekésni.Majd még egy fél óra várakozás után, amikor nagyjából 5 centit araszoltunk előre, a sofőrök is meg elégelték és elindultunk inkább a kikötőhöz, hogy hajóval próbálkozzunk.Persze ehhez engedélyt kellett kérni a főnökeiktől, meg telefonálgatni, hogy van e hely a kompon.Ami szerintem elég felháborító, hogy a nemzetközi Budapest-London busz járat sofőrjei, nem beszéltek angolul.Egyik sem!Szóval az egyik kedves utas beszélt le mindent!Még jó, hogy az utasok tudnak angolul...
Aztán hosszas útlevél ellenőrzések után közölték, hogy másfél óra múlva indul a komp, megint jött a várakozás.Különben a komp az nagy élmény volt, mondjuk biztos jobban tudtam volna értékelni, ha nem vagyok ennyire fáradt.Eleve hatalmas, én sokkal kisebbre számítottam.Az alsó szinteken parkolnak a járművek, ahonnan mindenkinek, ki kell szállnia, ezt a részt le is zárják és akkor további 3 szint következik fölfele, ahol aztán van minden a kávézótol elkezdve az éttermen át a boltig, minden :D Én a legtetején kezdtem az utat, ahol teljesen ki lehetett állni a szabad ég alá.Nekem persze folyamatosan a Titanic járt a fejemben, tudom , hogy az sokkal nagyobb volt, de én még ekkora hajón sem voltam soha.. tényleg nagyon durván nagy.Kár, hogy már sötét volt, biztos gyönyörű lehet a kilátás, a városnak a fényei így is gyönyörűek voltak, meg az a végeláthatatlan tenger...csodaszép volt.Az egész utat kint szerettem volna tölteni, de miután elindultunk nagyon nagy szél lett, még menni is nehéz volt ellen szélben, úgyhogy inkább bementünk.Újabb másfél óra hajókázás következett, nekem bedugult a fülem és kicsit szédelegtem is, úgyhogy már nagyon vártam, hogy kikössünk.Dover-nél közölték velünk a sofőrbácsik, hogy sajnos ők nem mehetnek tovább, mert kicsúsztak az idő keretből, és ma már nem vezethetnek többet, ezért át kell ülnünk egy másik buszra.Akkor megint jöhetett a pakolászás, bőrönd rámolás ami megint beletelt egy kis időbe.Ez a busz egy angol járat volt, hát összehasonlíthatatlanul jobb mint a másik.Sokkal tágasabb helyek, minden ülés alatt konnektor, Wifi. Mondjuk most már bárhova beültethettek volna, a lényeg csak az volt, hogy végre elérjük Londont.
Végül 3 és fél óra késéssel negyed 11-kor elértük Londont, amikor leszálltam a Victorián, már tényleg azt hittem, hogy rosszabb nem lehet.De ekkor betettem a lábam a tube-ra. Mint kiderült átépítések zajlanak, szóval egy csomó vonal nem működik, köztük amerre én megyek az sem.Végül a hatalmas csomagommal 3 átszállással elértem Hammersmith-re (ahol a Réka régen lakott), ott fel kellett mennem és buszra váltani, majd vissza a tube-ba (azt már nem is említem, hogy mindezért persze duplán kellett fizetni, még jó, hogy volt az Oyster kártyámon elég pénz).Végül fél 1-kor tettem be a lábam az ajtón, annyira hulla voltam, hogy szinte ki sem láttam a fejemből.Mondanom sem kell az egész vasárnapot végig aludtam.
Különben nagyon fura érzés volt úgy visszajönni Londonban, mintha haza értem volna, nyilván, egy pár hónap múlva elválnak egymástól útjaink, de valahogy London mindig a szívem csücske fog maradni, ez az első olyan hely ahol egyedül kellett és kell megállnom a helyem.Sokkal kellemesebb volt visszajönni és belekezdeni a hétköznapokba, mint azt gondoltam.Lehet azért is érzem sokkal könnyedebbnek, mert már tudom, nagyjából a végső idő pontot amikor véglegesen megyek haza.A fiúk különben nagyon örültek az ajándékoknak.A túró rudit és a sportszeletet rendesen kiköpték :) ilyen fanyalodott fejeket is rég láttam :) (nem baj több maradt nekem), de a Balaton szeletet és a Pilótákat szerették.
