Honnan is jött az ötlet, hogy elinduljak szerencsét próbálni Londonba aupairként???
Legjobb barátnőm, Réka már régebben elhatározta, hogy a gimnáziumi évek után elmegy Londonba nyelvet tanulni.Kisebb, nagyobb nehézségekkel sikerült találnia egy családot és június végén elhagyta Magyarországot :)) Elkezdte az életét itt kint ugyan még nem Londonban, hanem Northampton közelében egy kis faluban...
Egyik nap mikor tudtunk beszélni kaptam a hírt, hogy a közelükben keres valaki aupairt, szóval ha lenne kedvem mehetnék... Elkezdtem eljátszani a kondolattal hogy mi lenne ha?? Ekkor már tudtam hogy a Tf-re nem fognak felvenni a Bgf-re pedig nem szerettem volna elmenni.Időközben kiderült, hogy ahhoz a családhoz mégsem mehetek de ekkora már annyira beleéltem magam ebbe, hogy nem volt vissza út :DD

Az egyik legjobb oldalon kezdtem el családot keresni (azaz szerintem a legjobb: www.aupair-world.net )
Nem sokkal később találtam egy számomra tökéletes családot.Egy 3 éves kisfiú, nem messze Londontól egy kisvárosba laknak.. minden nagyon jónak tűnt.Megvettem a repülőjegyet, a bőröndöket, mindent.Elintéztem otthon a dolgaimat már teljesen készen álltam az indulásra. Mikor is 5 nappal a repülésem előtt kaptam egy sajnálkozó levelet, hogy ne haragudjak de a férje mégis mást szeretne mert az a lány már most Londonban van és beszél az anyanyelvükön (török).Na akkor ott abban a pillanatban nagyon durván minden összedőlt körülöttem, fogalmam sem volt mit tehetnék.. nem csak a pénzről volt szó, amit a repülőjeggyel buktam volna, hanem hogy nem kerestem albérletet Pesten, nem iratkoztam be az iskolába... és nagyjából már mindent lezártam otthon.Akik akkor abban a pár napban láttak családom, Ivett, Kata, Móni, hát tudnának mesélni mit éltem át, nem kívánom senkinek. 1 nap kesergés után úgy döntöttem, hogy nem leszek ilyen gyengusz és villám gyors pánik szerű keresgélésbe kezdtem... megint... nagyon sok családdal beszéltem, szinte már bárhova elmentem volna... ami így utólag visszagondolva hatalmas nagy hiba lett volna... Szombaton délben indult a gépem még péntek este fogalmam sem volt, hogy mi lesz velem.Pont a Katáéknál tartottunk pizzázást ahol nem tudtam meg mondani, hogy megyek-e vagy sem :)) Mindenkitől elköszöntem úgy, hogy de azért lehet, hogy holnap találkozunk mert nem megyek sehova ::)) 
Végül Réka nagyon kedves fogadó anyukája azt mondta h ez így nem mehet, nem szabad beleugrani semmibe, menjek el hozzájuk addig maradok ameddig jól esik és amikor találok családot akkor tovább költözöm... Ez volt a végszó.. megszületett a döntés... MEGYEK :)) Este fél 10-kor nekiálltunk pakolni a cuccaimat, szegény anyukám fejét sosem fogom elfelejteni, soha nem láttam még ennyire kétségbe esve :)) Anya és Júlia segítségével végül éjfél utánra végeztünk a csomagolással, gyors alvás... (nem nevezném alvásnak mert egy percre sem tudtam becsukni a szemem) :)) majd indulás a reptérre. 

A csomagommal is adódtak kisebb nagyobb problémák, mert hát miért is ne :)) Mindenki azt mondta , hogy a laptop nem számít külön poggyásznak azt lehet külön táskába vinni... Na hát ezt a reptéres néni nem így gondolta.. szóval neki álltunk anyával a reptér közepén tömködni a cuccaimat egyik bőröndből a másikba hogy még a laptop is beférjen és még a súly határnak is megfeleljen.
Végül, mikor mindennel megvoltunk következett a búcsúzkodás... még most is elbőgöm magam ha vissza gondolok... nagyon nehéz volt elbúcsúzni Anyától és a Júliától...( a többiektől,azért volt könyebb, mert mindenkitől úgy köszöntem el, hogy még nem is biztos , hogy megyek... így nem nagyon tudtam bele élni magam.. :DDD) Csak ott álltam bömböltem , arra gondoltam, hogy most minimum karácsonyig nem jövök haza... nagyon nehéz volt... eddigi életem legnehezebb dolga... a kedves biztonságőr bácsi be is szólta, hogy ne sírj kicsi lány minden jó lesz... na és ilyenkor tényleg nagyon kicsinek éreztem magam.. ahogy ott mentem befele... még 100adjára is vissza néztem Anyára és a Júliára csak még egy pillantás... csak még egy integetés... aztán muszáj volt mennem... Júlia fogalmazta meg nagyon jól... ez az egész utazás olyan mint én magam... nem tudom mi lesz, nem tudom hogy lesz, csak érzem hogy mennem kell.. és ebben teljesen igaza volt...

Nagy levegőt vettem és 2012.augusztus 25-én egyedül 19 évesen neki indultam a "Nagy Világnak" és reménykedtem benne, hogy minden rendben lesz :)))